Túl vagyunk első -és talán nem utolsó- interjúztatásunkon.
Terveink / álmaink szerint rádiós interjú címszó alatt két érdekes személyiséggel is készíthetünk interjút; Bojár Iván Andrással, és Beregi Péterrel.
Beregi Péter sűrű napirendje miatt még nem sikerült pontos időpontot egyeztetnünk, ám Bojár Iván Andrással sikerült egy találkozót megbeszélnünk, mely a mai nap kora délutánjára esett. Természetesen az interjút megelőzően felkészültünk életpályájából, igyekeztünk főbb munkásságairól értesülni, és olyan kérdéssorozatot összeállítani, melyből olyan infókat is megtudhatunk, melyeket nem feltétlenül találunk meg a világhálón.
Csapatunk a Ferenciek terénél találkozott 9:45-kor, majd innen együtt mentünk át Bojár úr irodájába (amit nem mellesleg elég nehézkesen találtunk meg).
Egy gyors bemutatkozás, és ott létünk megmagyarázása után, valamin
t a rendezkedések, technikai felszerelések beállítása, elhelyezése után, végre nekiálltunk az interjúnak. Tagadhatatlan volt, hogy nem vér profik vagyunk, de hát mindannyian megegyeztünk, hogy minden kezdet nehéz...
...
Az interjút G.Anna vitte végig, a csoport többi tagja pedig vagy a kamerát kezelte, vagy éppen csak ott létével erősítette a csapatot.
Habár tartottunk az interjú hangulatától, mégis elég jó hangulatban telt, nem lehetett a levegőben semmilyen feszültséget érezni. Bojár úr készségesen válaszolta meg kérdéseinket, és attól sem kellett tartanunk, hogy esetleg túl szűkszavú lenne.
Érdekes volt hallani, hogy mi vezette erre a pályára, és hogy hogyan találta meg önmagát... Tulajdonképpen kudarcok sorozata ébresztette rá, hogy a képzőművészet nem az ő asztala, de a művészettörténeti pálya annál inkább! Itt találta meg önmagát, és kezdte el ez a tevékenység egyre inkább vonzani.
Építészeti kritikákat írásába kezdett, egy lehetőség során- ekkor döbbent rá, hogy ezt élvezi, szereti, jól csinálja, amit csinál. Hogy miért találta meg ennyire a helyét ezen területen? Sokat gondolkodott ennek miértén, végül rájött, hogy régi tanárának köszönhető ez a szerelem, aki nagyon erős építész-elméleti, elméleti-történeti alapokat adott. Valamint egy gyermekkori barátnak is köszönhető, akivel sokat járta a várost, épületeket elemezgettek, nézegettek, tanulmányoztak, szóval jártak keltek a városban, és nem csak néztek, hanem láttak is.
A legközelebbi építészeti stílusát nem tudta kiválasztani- 'minden jöhet'. Ez olyan számára, mint Gombóc Artúr viszonya a csokoládékkal a Pom-pom mesékbe.
Budapest legizgalmasabb stílusa véleménye szerint a 19.század végi neoreneszánsz stílusba tervezett eklektika, historizmus. A város összképét tekintve véleménye szerint is stílusilag túlzsúfolt. Legkedvesebb építménye a Fedett háromkarú lépcső, mely a városfal külső oldalához tapad – mint tömege, aránya, funkcionális viselkedése is kompatibilis.
Legszebb emléket nem tudott kiragadni- korára hivatkozva, mondván minden utca, minden rész valamilyen emlék, mostanra teljesen belakta a várost. Akármerre jár mindenhol emlékek támadnak rá.
A fiatalok szabadidejének eltöltésére a házibulit tudta kiemelni –és emlékezett vissza lelkesen-, amiről úgy érzi, hogy a mi generációnknál kihaló félben van, és nem olyan jellemzőek, mint anno. A közélet beszűkített helyzete miatt a kulturális hiány volt. Ezért sem voltak olyan lehetőségek a fiatalok számára, mint most. Ennek ellenére jó szívvel gondol vissza a Queen, Bruce Springsteen, Human Rights koncertekre, vagy éppen a Rolling Stones prágai tombolására.
Budapest, az elmúlt 20 évben rendezetlen, szervezetlen volt. Fővárosunk az ingatlan fejlesztők üzleti célú elgondolásai szerint alakult-találtak egy telket, odaépítettek, amit csak akartak, ami nekik jó- jobb esetben szolgáltatásokat is nyújt, így több körnek jó… Ez azonban valójában rossz városunknak. Ez vezetett a mostanra túl kaotikussá vált Budapesthez- ezért egy stratégia kéne, ami ezeket az építkezéseket is korlátozza.
Habár szívéhez közel áll fővárosunk, de mindennap eszébe jut, hogy olykor elköltözne, kicsit elvonulva a nyüzsgő, hangos, szúfolt mindennapok elől. Szenvedélyes viszonyában a fővárosunkkal szembe a szeretet és gyűlölet váltogatja egymást.
Élne az időgép lehetőségével, és szívesen utazna vissza a múltba 1-1 napra, de hangsúlyozta, hogy nem mindegy milyen társadalmi státuszba kerülne. Az 1900-as évekbe ellenne. Szívesen megismerné Ady Endrét, Molnár Ferencet. Azonban, nem búja egy kubikus bőrébe, aki nem kap munkát, fizetséget… aki éhezik, és akinek családja is vegetál. Akkor nem menne.
Budapest átalakítását illetően sok javaslatuk van- amiről tegnap is megjelent egy cikk egy blogon, még csak nem is az Index nyitó oldalán,mégis órákon belül 7700 lájkolója volt. Az által vezetett Szeretem B
udapestet Mozgalom városfejlesztési koncepciója olyan kérdéseket vetett fel, hogy hogyan lehetne újra pozícionálni a várost, látogatottabbá, népszerűbbé, elismertebbé, és szebbé (stb.)tenni. Hogy tudná a többi világvárossal felvenni a versenyt, mint például London, Barcelona stb. Természetesen jöttek negatív kommentek is, amelyek az elkeseredettséget, kilátástalanságot sugallták, de kb. minden 10. kommentelőnek jó gondolatai, ötletei voltak, vagy minimum racionálisan, optimistán álltak a témához.
Hogy mi lesz fővárosunkkal 20 év múlva? Szkeptikus- realista énje (melyet próbálna visszaszorítani) azt mondja neki, hogy semmiből semmi sem lesz- ahogy az elmúlt 20 év sem hozott sok eredményt, úgy az elkövetkezendő 20 sem fog . A piac fogja sodorni továbbra is a várost. A süllyedés, és elmaradás a többi várossal szemben megmarad- sajnos. Ugyanakkor optimistább énje mer hinni egy szebb jövőben, egy szebb Budapestben.
A várost egyértelműen- és ezt kutatások, valamint Bojár úr saját kutatásai is alátámasztják-, megkülönbözteti a látképe, a fekvése- és az abból adódó gazdagsága. A pesti oldal kőrengetege, nyüzsgő-zsúfolt város jellege, tele kávézókkal, szórakozóhelyekkel, és a budai oldal nyugodtabb, erdősebb, rekreációra, és pihenésre teret adó oldala is megtalálható- mindez egy városba. Kizárólagos kitörési pontja a fővárosunknak véleménye szerint, a Duna- ez az 1etlen elem, ami minden tekinteten becsatornáz minket; mint történelmi, mint gazdasági, mint pedig földrajzi szempontból- csak ebből tudunk építkezni.
A város kulturális pezsgése elképesztően fontos adottság. A fürdő kultúra, és az édesvízhez való viszonya kiemelendő. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a többi híres világvárostól eltérően, csak Budapesten, mintegy 4-5 ásványvíz palackozó van- ez más városokban elképzelhetetlen. Továbbá a Gellért-hegyben további 8 feltáratlan forrásunk van, ahol akár fürdőt is lehetne nyitni. Magyarország tehát akár a jövőben az édesvizek Kuwaitja tud lenni. Ez a vízkészletünk, egy olyan-karakteres elem, ami miatt nagyon mások vagyunk a többi nagyvárostól. Ezeket azonban fejleszteni kell(ene).
A Szeretem Budapestet Mozgalom főbb célkitűzéseiről, és értékeiről Bojár úr azt nyilatkozta, hogy elsődleges céljuk egy tudatos városközösség létrehozása. Hogy a városlakók, ne csak elszenvedjék a belvárosban élést, hanem élvezzék, szeressék is azt, és aktívak legyenek annak alakításában, formálásában- ötletekkel építsék, és fejlesszék azt. Például egyrészt erősen ráfeküdtek a falfirkák, vadplakátok eltávolítására. Több nagyobb, központibb helyet is lepucoltak már- ezzel a programjukkal is felhívva a figyelmet erre a problémára (melyet igen költséges helyre hozni).
Másrészt létrehoztak egy zöld város koncepciót, ahol a városlakók érétkeit igyekeznek szem előtt tartani, nem pedig az építészek, urbanisták nagyon elvont, sokszor életidegen szemléletét.
További terveik között szerepel az előbb említettek folytatása. Örömmel látják, hogy a Szeretem Budapestet Mozgalomnak, FaceBookon jelenleg több mint 5000 tagja van, és hogy az előbb már emlegetett koncepciójuk 7700 embert mozgatott meg 10 óra alatt- tehát aktivizálták a közönséget.
Mozgalmuknak egyértelműen pozitív fogadtatása volt – látható ez a kommentelőik témához való hozzáállásából, véleményalkotásukból, valamint pártolóik számából is.
Miután a mozgalmuk főbb pontjait, küldetéseit, és proaktivitását átbeszéltük, elérkeztünk utolsó kérdésünkhöz; eszébe jut olyan személy, aki tiszteletére műemléket, v épületet szívesen elnevezve?
A válasz egy nem volt. Maximum a nagypapájáról emlékezne meg, aki habár nem volt jelentős történelmi szereplő, de Magyarország legnehezebb történelmi időszakában szolágált. Több mint 30 éven keresztül volt, a Fő utcába lévő, kis görög katolikus templomban pap. 1941-be kezdte tevékenységét, és 73-78 között végezte be- pont a legnehezebb történelmi periódusunkban. Megjárta az Andrássy út 60-at, és egyéb meghurcolásokat szenvedett el... Ő a maga kis helyén erősen szolgálta, a maga kis ügyét, nagy hittel és erővel. Ott van egy kis terecske a templom körül, amit amúgy utcának hívnak. Nos hát ezt a teret szívesen elnevezné nagypapájáról- ezzel is emléket állítva neki.
Az interjú körülbelül 15-20 percet vett igénybe. Az interjú végeztével átadtuk ajándékunkat- ezzel is kifejezve köszönetünket, hogy bokros teendői között sikerült időt szakítania ránk. Ő, az Octogon- Archutecture & Design magazin legújabb számával kedveskedett, melynek ő maga a főszerkesztője- sokoldalúságának újabb bizonyítéka. Majd elpakoltuk cuccainkat, közben természetesen még pár mondatot váltottunk, végül távoztunk irodájából.
Habár kezdők vagyunk az interjúztatásban- is-, mégis szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen értékes, érdekes, elhivatott, és türelmes emberrel volt szerencsénk eltársalogni.
